Az okos kiskacsa

Volt egyszer egy gyönyörű, kék tavacska. A tavacska tele volt élettel. Tavi madarak, békák hangjait lehetett hallani mindenfelé. Tavirózsák vízen úszó virágainak illata érződött a tó minden zegzugos részében. A tó látványa, élettel teli pezsgése, lenyűgöző volt.

Hirtelen egy kiskacsa tűnt fel a távolban, aki egymagában úszkált a tavon. Ahogy ott úszkált, és elkalandozgatott magában, egyszer csak azt vette észre, hogy elakadt egy nagy nádasba. Hatalmas nádasnak tűnt számára, és a kusza nádszálak úgy egymásba fonódtak, hogy szinte sötétre színezték a nappali fényt.

A kiskacsa nagyon megrémült, mi lesz most vele. Kétségbeesett, hogy nem találja meg a társait sem.

Ahogy ott elpityeredett magányában és félelmében, eszébe jutott, hogy egyszer régen kivitte Őt az anyukája a tópartra, és onnan, abból a távolságból láthatta csak igazán, hogy valójában ezek egyáltalán nem nagy nádasok, távolról szinte aprócska kis szigeteknek tűntek a tóban.

Kétségbeesésében, még arról is elfelejtkezett. hogy Ő már mennyi ilyen nádason átverekedte magát eddigi élete során.

Hirtelen egészen megnyugodott, erőre kapott, és nem is késlekedett tovább, azonnal nekiindult, hogy kijusson a sűrű nádak közül.

Valójában azzal is tisztában volt, hogy a nádak nem azért keresztezik mindig az útját, hogy Őt bosszantsák, hanem egyszerűen csak ők is a kis tavacska lakói közé tartoznak.

kacsa

(kép forrása: kepguru.hu)

„Ha jobban belegondolok, ezek a kis nád szigetecskék igazán szépek a távolból” – gondolta magában a kiskacsa – „csak ha beleragadok, akkor tűnnek olyan hatalmasnak és félelmetesnek. De már tudom, hogy többé nincs rá semmi okom, hogy féljek tőlük” – mosolyodott el magában.

E felismerése után kedvesen üdvözölte a szépen hajladozó nádszálakat, elköszönt tőlük, és hatalmas elszántsággal, erővel és nagy megnyugvással a szívében átverekedte magát a nádason.

Boldogan küzdötte át magát, hisz tudta, hogy már oly sokszor megtette ezt. Ekkor végre feltűnt előtte a kristálytiszta vizű, gyönyörű kék színű tavacska, s végtelen boldogság öntötte el, mert tudta, többé nincs rá oka, hogy féljen. Még nagyobb volt az öröme, mikor a társait is meglátta, akik már kétségbeesetten keresték.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.