Komfortzónától a pánikzónáig

Kedves Olvasó, bizonyára Te is egyetértesz velem abban, hogy mi emberek a kényelmet szeretjük, a biztonságot, a kiszámíthatóságot, és legtöbbször csak akkor változtatunk, ha elérjük a pánikzónát. A Maslow féle szükséglethierarchia piramisán a legalsó szinten helyezkedik el a biztonságérzet igénye, mint legalapvetőbb szükségletünk. Akkor érezzük jól magunkat, ha az életünk a megszokott mederben folyik. Akkor vagyunk nyugodtak, és akkor érezzük biztonságban magunkat, ha életünk folyója lágy, kis, kellemes hullámokon keresztül folydogál. Lehet, hogy már unjuk, hisz monotonná válik egy idő után az is, de legalább kiszámítható. Ha azonban szembe jön egy hatalmas hullám, vagy egy örvény, az már igazi veszélyhelyzet, hisz számolnunk kell vele, hogy akár meg is fulladhatunk.

folyó

(kép forrása: www.kepguru.hu)

Számomra, és gondolom legtöbbünk számára a legnagyobb félelmet keltő szituáció az, ha kikerülünk a komfortzónánkból. Ha valami új, ismeretlen helyzettel kell szembesülnünk, ami bizonytalan, ami nem ismerős, ami nem a megszokott. A megszokottat már ismerjük, abban már ismerősen mozgunk, abban biztonságban érezzük magunkat, még akkor is, ha már nem is tesz minket elégedetté és boldoggá. Az új viszont kockázatos, bizonytalan, és megerőltető, hisz változtatásra kényszerít. A változtatásokért pedig erőfeszítéseket kell tennünk. És valljuk be, ki szeret keményen dolgozni, küzdeni?

Amikor azonban az élet rákényszerít nagy változásokra, arra, hogy kimozduljunk a megszokott életünkből, a komfortzónánkból, akkor vesszük csak észre, hogy olyan tartalékok rejlenek bennünk, aminek a létezéséről fogalmunk sem volt addig.

Megtapasztaltad már Te is Kedves Olvasó valaha ezt az érzést? Mikor már úgy érezted, legszívesebben feladnád, mert elfogyott az erőd, de ugyanakkor ott lebegett előtted az a szörnyű gondolat, hogy akkor mindennek vége lesz, ennyi volt!? Ez az a pont, amikor rákényszerülünk, hogy összeszedjük minden létező maradék erőnket, hogy küzdjünk, küzdjünk az életben maradásért.

Első alkalommal, mikor belekerültem egy ilyen vészhelyzetbe, azt éreztem „megfulladok”, hogy nem élem túl, hogy le fog győzni engem az élet. Ez volt az a pont, amikor már elértem a pánikzónát, amikor már nem volt más választásom, mint hogy minden energiámat, belső erőforrásomat mozgósítsam, ha ki akarok jönni belőle. Én magam is meglepődtem azon, hogy minden létező módot megkerestem és megtaláltam arra, hogy kikerüljek ebből az örvényből, ami már teljesen lehúzott a mélybe. A kreativitásom a magaslatokba szökött, a lehetőségek keresése, az ötletelés a maximumra hevült, hihetetlen rejtett képességek, erők törtek a felszínre belőlem. Olyan sebességgel, erővel járt az agyam a megoldáson, a túlélésért folytatott küzdelmemben, mint amikor a Titanic-on észrevették a jéghegyet, és gőzerővel igyekeztek elkerülni az ütközést.

komf

Rájöttem azonban, hogy a komfortzónán túli élet mennyi lehetőséget rejt magában:

  • Rengeteg kreativitást, energiát tud mozgósítani bennünk.

  • Új megküzdési stratégiákat sajátítunk el, mely lelkileg megerősít.

  • A krízisen való túljutást sikerként éljük meg, ami erősíti az önmagunkba vetett hitünket, és többé már nem félünk annyira egy újabb válsághelyzettől, mert a sikeres megküzdési képességeink beépülnek a személyiségünkbe.

  • A válsághelyzetek változtatásra kényszerítenek. A változás pedig lehetőségek tárházát rejti magában.

A válságok, krízisek ugyan hátulról támadnak, de valójában álruhában érkező áldások!

Kedves Olvasó, Te is megtapasztaltad már, hogy az Élet a komfortzóna végén kezdődik!?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.