Hogyan kellene jól élnünk az Életet?

Anita Moorjani: Meghaltam, hogy önmagamra találjak című könyvében a halálközeli élményéről ír, melyet rákos megbetegedése okozott. A halál kapujából visszatérve, már egy teljesen más nézőpontból tud rátekinteni az életre.

Összefoglaltam a szerző legfontosabb üzeneteit arról, hogyan is kellene (jól) élnünk az életet. Szerintem nagyon tanulságos.

Jól kellene bánnunk Önmagunkkal

Anitához hasonlóan sok ember van, aki nem bánik jól magával. Miután visszatért az életbe, a következő felismeréseket tette:

Miért nem fedeztem fel soha a nagyszerűségemet? Miért voltam mindig olyan durva magamhoz? Miért bántottam magam? Miért mondtam le folyton magamról?

Miért erőszakoltam meg magam azzal, hogy folyton mások megerősítésétől tettem függővé, ki vagyok?

Miért nem a saját szívemet követtem? Hogy hagyhattam magam ennyit gyötrődni? Hogy okozhattam magamnak ennyi fájdalmat?

Megfogadtam, hogy soha többé nem bántom magam!

Félelmek nélkül kellene élnünk

Életünk tele van félelemmel. Anita arra jött rá, hogy valójában a félelmei tették tönkre, mert nem a valódi önmaga volt, a félelmei megakadályozták abban, hogy azzá váljon.

Túl kell lépni valamennyi félelmen, és legyőzhetetlennek lenni. Nem kell mást tennem, csak élnem – félelem nélkül.

A halálközeli élmény állapota messze túl van az elmén, és éppen azért gyógyultam meg, mert a káros gondolatok végre teljesen eltűntek az útból. Nem a gondolkodás, hanem a lét állapotában voltam!

Mindenkinél jobban tudom most már, hogy az életet örömmel és elengedéssel kell élni!

(pixabay.com)

A hétköznapi rutin rabsága helyett élvezni kellene az életet

Azt vettem észre, hogy az emberek már nem képesek meglátni az élet varázslatosságát. A hétköznapi rutin rabjai voltak, és a soron következő dolog járt az eszükben. Mindenki annyira a tevékenység rabja, hogy képtelen csak úgy benne lenni a jelen pillanatban.

Az emberek túlságosan komolyan veszik a problémáikat. Nem akartam már megrekedni a kicsinyes hétköznapi dolgokban és problémákban, aggódni a jövő, a pénz, a munka vagy a háztartás miatt. Ezek a dolgok olyan másodlagosnak tűntek. Magukkal ragadtak a fizikai világ drámái, ellentmondásai, szorongásai és fájdalmai, és nem tudtam akként a kiterjedt, nagyszerű és végtelen lényként tekinteni magamra aki valójában vagyok.

Számunkra élvezetes munkát kellene végeznünk

Anita azt írja képtelen volt megérteni visszajövetele után, hogy az emberek hogy tölthetnek el annyi időt olyan munkával, amit egyáltalán nem élveznek.

Tudtam, hogy a pénz kedvéért soha többé nem vállalok olyan munkát, amit nem élvezek. A halálközeli élmény előtti időkben mindezt túl kockázatosnak találtam volna. Mi van ha nem sikerül, miből tartjuk majd el magunkat? Mostanra azonban ez megváltozott, és sokkal fontosabbnak tűnt, hogy beteljesítsem az álmaimat.

Arra bátorít mindenkit, hogy az álmait követve éljen!

Azt írja nem kell kikutatnunk mi a rendeltetésünk, egyszer csak megmutatkozik. Nem kell keresni, csupán csak hagyni kell, és engedni magától kibontakozni. A megengedés állapotának eléréséhez pedig csak annyit kell tennünk, hogy önmagunk legyünk.

Fontos, hogy olyan dolgot válasszunk az életünk vezérelvévé, amely összekapcsol a belső szenvedéllyel, ami értelmet ad az életnek! A fontos, hogy azt válasszuk, amire rá tudunk hangolódni. Amire rá kell erőltetned magad, vagy vissza kell fognod az érzéseidet, gondolataidat, az valószínűleg nem neked való.

Ha képesek vagyunk önmagunkban megtalálni azt, ami valóban felvillanyoz, akkor a szinkronicitást (pozitív egybeesések) látjuk kibontakozni magunk körül.

(pixabay.com)

Értékelni kellene Önmagunkat

Anita azt írja, mindig kevésnek érezte magát. A korábbi életemet azzal töltöttem, hogy elítéltem és büntettem magam, amiért nem voltam képes megfelelni az elvárásoknak. Folyton alkalmatlannak éreztem magam. Meg kell értenünk, hogy éppen ilyennek szántak minket, amilyenek vagyunk. Felesleges más emberek tökéletesítő elvárásai szerint élnünk, hogy aztán alkalmatlannak érezzük magunkat, mert csúfosan elbuktunk. Akkor érzem a legerősebbnek magam, amikor hagyom, hogy az legyek, akinek az élet szánt engem.

Nincs más kötelezettségünk, mint hogy mindvégig hűek maradjunk önmagunkhoz, és hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek. Ha visszatekintek az életemre, kristálytisztán látom, hogy minden egyes lépés – a negatív is – végül a javamat szolgálták és elvezettek oda, ahol most vagyok.

Megtanultam bízni a végtelen önmagam bölcsességében. Nem kell mást tennem, mint azzá a nagyszerű szeretetté válnom, aki valójában vagyok, és hagyni, hogy az életem eseményei és körülményei kiforrják magukat. Nem foglalkozom az elképzelhető kifutásokkal, hanem abban bízom, hogy minden rendben lesz. Így a legvarázslatosabb módon minden elképzelhető dolog erőlködés nélkül belép az életembe.

A valóság, amelybe a testem leállása után kerültem, megmutatta a saját nagyszerűségemet, azt amelyet nem torzít el a félelem. Tudatosult bennem egy nagyobb erő, amelyhez hozzáférhetek. A feltétel nélküli szeretethez elég volt maga a tény, hogy létezem. Rájöttem, hogy semmit nem kell tennem érte. Megláttam, hogy soha nem szerettem és értékeltem magamat és nem vettem észre a saját lelkem szépségét. Pedig ez a feltétel nélküli nagyszerűség mindvégig ott volt a számomra, csak a fizikai élet valahogy aláásta.

A gyógyulásomat az okozta, hogy képes voltam meglátni saját nagyszerűségemet. Elengedtem az intellektusomat, vele együtt az önkorlátozó hiedelmeimet, és amikor az elmém már nem állt az útban, a gátak elszakadtak.

A végtelen önmagunk ott van, ahol az intuíciónk és az ösztöneink. A belső iránymutatást követve jövünk rá arra, mi a legjobb nekünk.

Nem szabadna ítélkeznünk mások felett

A szerző azt írja, ha nem ítélkezünk magunk felett, akkor már nem érzünk arra sem késztetést, hogy mások felett ítélkezzünk.

Azt is megtanultam, hogy ne legyek túl kemény magamhoz. Ha már nem önmagam ellensége vagyok, hanem szeretni kezdem magam, akkor automatikusan kevesebb a súrlódásom a környezetemmel. Sokkal toleránsabbá és elfogadóbbá váltam. Ha tudatában vagyunk saját nagyszerűségünknek, nem érezzük szükségét annak, hogy másokat kontrolláljunk.

Elengedéssel kellene élnünk

Megfigyelhetjük, hogy milyen sokszor akarunk kontrollálni helyzeteket, embereket, milyen erőlködéssel, görcsösséggel éljük az életet. Ezt leginkább akkor lehet felismerni, amikor valamilyen betegség legyengít minket és akaratlanul is elengedjük a kontrollálni akarást. Anita szerint az egész életet elengedéssel kellene élni.

Amikor már túl nehéz volt kapaszkodni bármibe is, mindent elengedtem – és ez maga volt a tökéletes felszabadulás. Elfáradtam. Megadtam magam.

A pozitív változások leginkább a színtiszta elengedés állapotában történhetnek meg. Mindegy, ki vagy, hagyd, hogy önmagad legyél, és azt tedd magadévá, amitől élőnek érzed magad.

A lényeg, hogy akkor is megbízzak a folyamatban, ha éppen nehéz időket élek át, és ne ijedjek meg, ha szorongást, félelmet vagy szomorúságot érzek, hanem engedjem, hogy továbbmenjenek.

Ma már nem hajszolok semmit. Helyette a megengedést választom. A megengedés nem igényel erőfeszítést, sokkal inkább felszabadulás. Annak függvényében, hogy mennyire gyorsan vagy lassan hagyom abba az aggódást, és bízom magam a folyamatra, felgyorsíthatom vagy lelassíthatom a kép valóra válását.

Rájöttem, hogy akkor vagyok a legerősebb, ha képes vagyok az elengedésre.

Az elengedés katartikus és gyógyító hatással bír.

(pixabay.com)

A betegségünkhöz pozitívan kellene hozzáállni

Azt írja a szerző, hogy a betegséget vagy tünetet ne valami „legyőzendő dolognak” vagy ellenségnek tekintsük. Mert ez félelmen alapuló reakció.

A testem engem próbált gyógyítani. Ha ellenséges hozzáállással akarom eltüntetni a betegséget, akkor éppen az ellenkezőjét érem el, hiszen a kibékíthetetlen ellentéttel egyben önmagamat is egyre mélyebbre ásom a betegségtudatba. A lényeg, hogy miként tekintesz a betegségedre. Ne függj tőle, és ne akörül forogjon minden egyes napod, és minden egyes gondolatod, hogyan szabadulhatnál meg tőle. Sokkal hasznosabb, ha eltávolodsz tőle kissé, és olyan dolgokkal foglalkozol, amelyek pozitív és alkotó irányba mozdítanak. Szeretetből és ne félelemből döntsünk az egészséges életmód mellett.

Az író szerint a legfontosabb lecke, amit a halálközeli élmény során megtanult, az az, hogy az egyetlen egyetemes megoldás önmagunk feltétel nélküli szeretete és a félelem nélküli élet! Továbbá ahelyett, hogy túl komolyan vennénk, inkább élvezzük az életet!

A legnagyobb belső felismeréseit így foglalta össze:

Ó, szóval az életnek nem kellene ilyen küzdelemnek lennie – az lenne a dolgunk, hogy élvezzük és örüljünk neki! Bárcsak tudtam volna ezt! Bárcsak tudtam volna, hogy azért jöttem ide, hogy jól érezzem magam az életben – hogy kifejezzem önmagamat és mindezt élvezzem!

Összeállította: Gelei Anett

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.